2011 augusztus 27 és 28-án újra repülőnapot rendeztek Radomban.

Az időjárásra ezúttal nem lehetett panasz. A jó időnek köszönhetően nagyon sok néző volt. Az eloszlásuk nem volt egyenletes, így egyes részeken nagy tömeg alakult ki, máshol pedig alig álltak. A kordon szerencsére mindenhol csak derékig ért, de a statikus soron sajnos néha túl közel voltak a gépekhez, ezért zavarták a fotózást. A másik zavaró tényező a gépek mellett hagyott zöld műanyag székek voltak.

Az előzetes program alapján a különböző fórumokon sokan adtak hangot nemtetszésüknek, mert a típusválaszték elmaradt a két évvel ezelőttitől, de utólag nem lehetett ok panaszra. A szervezőknek, főleg a hazai légierőnek köszönhetően, igazi ritkaságokkal sikerült meglepni a nézőket.

A részletes program csak a bemutatók napján derült ki, az időtervet tartalmazó fénymásolt szórólapokat a bejáratnál ingyen osztogatták. Egyre gyakoribb a repülőnapoknál hogy a részletes program csak a bemutató napján derül ki, ami érthető, mert csak az a biztos résztvevő, aki már a betonon áll. A tervezett program mindkét nap ugyanaz volt. A tervet egy-két cserétől eltekintve sikerült tartani. Délelőtt a kisgépek tartottak bemutatókat, a nagyobb látványosságok délután repültek. A cseh Gripen szombaton először egy elég rövid programot mutatott be, majd este hét körül újra felszállt és lerepülte a teljes bemutatót. Valószínűleg műszaki problémája volt az első repülésnél.

A szervezés megfelelő volt. A bejutásnál egy kevésbé alapos táskavizsgálat is volt, ahol a bontott italokat kidobatták. Az éhség és a szomjúság enyhítése persze nem volt probléma, sok helyen és viszonylag olcsón lehetett remek enni- és innivalót venni. A nézőszámnak megfelelő számú wc volt és ami a repülőnapokon nem általános, volt kézmosási lehetőség is. Szemetes volt elég és napközben szemétszedőket is láttam, de a vasárnap este elvonuló tömeg azért nagy mennyiségű eldobált szemetet hagyott maga után. A hangosítás megfelelőnek tűnt, de a bemutató kötelékek narrátorán kívül más nem beszélt idegennyelven.

A lengyel Szu-22 géppár bemutatója volt az egyik, ami miatt idén mindenképp el kellet menni Radomba. A másik pedig az ukrán Szu-25, melyet vasárnap még hazarepülni is láthattunk. A díszfestésű AWACS áthúzása, a görög F-16 demo látványos felszállása, a MiG29-F16 legiharc demo, a Blackhawk bemutató, a hatgépes kötelékek is ritkaságnak számítottak. De még lehetne sorolni. Szerintem egy nagyon jó repülőnapot hoztak most össze a lengyelek, melyhez megfelelő időjárás is párosult. Szerencsére idén nem történt baleset. Nagyon megérte a napi 40 Zloty belépőt.


Az öreg csataló nagy pillanatai:










Ki tudja hol és mikor láthatunk még Szu25-öst felszállni...




... és görög F16-ost?




A 2007-ben díszfestést kapott E-3 Sentry-t is sikerült végre a levegőben lencsevégre kapnom.





A földön is sok érdekesség volt kiállítva (Csak a zöld műanyag székeket helyeznék már el egyszer messzebb a gépektől.):







A dinamikus program pillanatai:


01. A repülőképes MiG-15 még egy ideig egyedülálló marad Európában.


02. P-38 Lightning, a villásfarkú ördög (ahogy a németek hívták).


03. Az Alca bemutatójának része lett az infracsapda szórás, ezért ha nem akarunk lemaradni róla, akkor érdemes figyelemmel követni a már sokszor látott bemutatót.

04. A svájci kötelék egyik tagja...


05. ... és kötelék kabalája.


06. Az PZL SW-4 kötelék sem egy mindennapos látvány.


07. Az Orlik kötelék felszálláshoz gurul.


08. A kötelék egyik tagja a levegőben.


09. A görög F16-os a bemutató után.


10. A Black Hawk dinamikus bemutató is ritka, főleg ha lengyel gyártású a gép.


11. A függőleges vezérsíkon látható felirat szerint ez a gép az M346 Master első prototípusa.


12. Idén 65 éves a Belga Légierő, ezért a bemutató gép előző évben megismert festését kicsit kiegészítették.


13.


14. A belga F16-os nem takarékoskodott az infracsapdákkal. Nem egyesével szórta őket, mint a legtöbb gép.

15.


16. Az AMX-et csak Olaszország és Brazília rendszeresítette, így ez is ritkaságnak számít.


17. Az AMX pilótájának is van kabalája.


18. A lengyel Fulcrum szóló bemutató közben.


19. A lengyel F-16 vs. MiG-29 légi harc látványos volt, de nehéz volt fotózni.


20. A Patrouille de France 4. számú gépének pilótája munka közben.

süti beállítások módosítása